Grace és Gloria
Hogy zajlik majd életünk utolsó órája? Hogyan adunk számot életünkről? Ki fogja a kezünket a magány végső pillanatában? Mi lesz velünk halálunk után?
Hogy zajlik majd életünk utolsó órája? Hogyan adunk számot életünkről? Ki fogja a kezünket a magány végső pillanatában? Mi lesz velünk halálunk után?
A komédia: a kétségbeesés kifejezése” – írja egy tanulmányában Dürrenmatt. És valóban – a minden művét komédiaként aposztrofáló szerző – kétségbeejtő helyzeteket mutat számunkra, igen szórakoztató módon.
Negyven éve, 1973. március 2-án mutatták be a Déry Tibor kisregénye alapján készült Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (a nyugati hippikultúra kritikája) című popmusicalt a Vígszínházban.
Szándékomban áll egy improvizációs előadás megalkotása, amely nem azt jelentené, hogy a művészek két hónap folyamatos improvizálás után a premieren is improvizálnának, hanem hogy az előadás – a próbák eredményeként – egy rögzített technikával véglegesre kialakított formában álljon elő.
HOLLE ANYÓ mesejáték A Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház koprodukciója. A Grimm testvérek gyűjtéséből ismert mesefigura Holle, a germán mitológia alakja. Az emberekre kifejtett áldását, jó és rossz jutalmazását, a havazást és a tavaszi zöld füvek sarjadását is hozzá köti a mondavilág. Személyét ősi istenként tisztelték már a rómaiak is. „Falu végén…
Schneider Mátyás fuvarozó egyik napról a másikra feltör, gazdagságát azonban megkeseríti, hogy úrhatnám felesége egy grófi lakájt szerződtet, mert nagypolgári életet akar élni…
Egy közönséges esős hétköznap délutánon véres bűntény történik Washington belvárosában. Az áldozat: az évszázad egyik legnagyobb zongoraművésznője.
„Senki nem olyan vak, mint az, aki nem akar látni” – hangzik el a darabban. A New Yorkban játszódó 3 szereplős kamaradarab az élet teljesen hétköznapi dolgairól szól, csak egy kicsit más megvilágításban.
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
| cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
| cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
| viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |