Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter:

A PADLÁS

Félig mese – félig musical

„ Ezen A padláson „Ég és Föld között” minden megtörténhet… ” Fiatal tudós kísérletezik, távoli, titokzatos bolygók üzeneteit próbálja megfejteni. De nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények.

Elfelejtett mesefigurák, akiket mindig kihagynak a mesékből. A Herceg, aki addig énekelte szerelmes dalait, míg vetélytársa egy csókkal fölébresztette Csipkerózsikát; a Lámpás, a nyolcadik törpe; az igazmondó Kölyök; Meglökő, a bakó, aki ahelyett, hogy a dolgát végezte volna, ártatlanokat mentett. A padlásra várják Révészt, aki elviszi őket oda, ahol rájuk is emlékeznek. Révész megérkezik ugyan, de éppen a Barrabás B. Barrabás nevű gengszter alakjában, s ebből bizony bonyodalmak adódnak…
Sztevanovity Dusán az 1988-as vígszínházi bemutató után így számolt be a darab születéséről: „Mi Presser Gáborral nem akartuk ilyen nagy fába vágni a fejszét. Egy dalcsokrot írtunk gyerekeknek. De közben felmerült az ötlet Sándor Pálban, hogy videoklipeket csinálna a dalokra, de nem tudtuk, mi kösse össze a dalokat. Ezen töprengtünk, és én éppen költözködtem. Megcéloztam egy padlásteret. Amikor onnan fentről, a magasból kinéztem, kitaláltam egy történetet, egy mesét, amely a padláson játszódott.(…) Ez a musical tízéves kortól bárkinek szóló mesejáték. Biztos, hogy tizenöt év múlva is elő lehet majd venni, és akkor is tud szólni a nézőkhöz. Mert semmiféle divathoz nem kötődik. Presser zenéje csodálatos. Minden tudása benne van, és még mindezekhez hozzá is tudott tenni.”

Az előadást kicsiknek és nagyoknak, 9-től 99 éves korig ajánljuk !

GALÉRIA
SZEREPLŐK

Rádiós Ozsgyáni Mihály
Süni Bánfi Kata
Mamóka Dér Gabi
Barrabás, B. Reiter Zoltán
Herceg Káli Gergely
Lámpás Radvánszki Szabolcs
Kölyök Nagy Barbara
Meglökő Szívós Győző
Témüller Balogh András
Detektív Fehér István
Üteg Endrédy Gábor
Robinson Emődi Attila

SZÍNLAP

Rendező Halasi Imre
Díszlettervező Kastner Péter
Jelmeztervező Pilinyi Márta
Koreográfus Pintér Lotti
Korrepetitor Marík Erzsébet,Csüllög Judit
Ügyelő Hódosi Ildikó
Súgó Szecskó Andrea
Rendezőasszisztens Lázár Rita