Egy évvel ezelőtt hirdettük meg a Vers, otthonról! című online versmondó versenyünket, melyre közel nyolcvan produkció érkezett. A magyarországi díjazottakat egy gálaesten láttuk vendégül. Mivel a határon túlról, Gyergyószentmiklósról, a Fogarassy Mihály Általános Iskolából jelentkező versenyzők nem tudtak ezen részt venni, úgy döntöttük, mi megyünk el hozzájuk, és ajándék előadással örvendeztetjük meg a gyerekeket. A járványhelyzet meghiúsította ezt a tervünket, de április 11-én és 12-én végre eljutottunk hozzájuk. A Gárdonyi Géza Színház és a Babszem Jankó Gyermekszínház társulatának művészei – Fehér István, Baráth Zoltán és Szőke Andrea – az Együgyű Misó című magyar népmesét, és a Falra mászni tilos! című vásári komédiát adták elő a gyermekek nagy-nagy örömére
Ha már ott jártunk, ellátogattunk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány két gyermekotthonába is. Az ott élő gyerekekhez ritkábban látogat el társulat, fantasztikus érzés volt látni a reakcióikat!
Csodálatos két napot tölthettünk a gyerekekkel és vendéglátóinkkal, hálás köszönet érte az iskola pedagógusának, Vormair Zsófiának!
